FÉLMONDAT

KÉPES KULTURÁLIS FOLYÓIRAT

1. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2004. NOVEMBER

SZERKESZTI FÖLDVÁRI GYÖRGY, FÖLDVÁRI NELLI

Kiadja a Balaton-Pannonia Kulturális Egyesület

TARTALOM:

Volt egyszer egy Mondat...

Mondatok a MONDAT-ról

Papp Árpád: Útravaló

Novák Éva: A kormány a földön hasal dideregve (vers)

Vörös Klára: Angyali idők (novella)

Házi gyógyszerreceptek az 1600-as évek közepéről

László Ágnes: A 60-as évek (esszé)

Várjuk szerzőink jelentkezését itt: mailto:kkkk@citromail.hu

Keresd a Kék Kockát!

A Kék Kocka Kultúr Klub az értelmes emberek gyülekezőhelye!

Fenntartja a Balaton-Pannonia Kulturális Egyesület

Jelentkezz tagnak! Katt ide! é

A szerzői oldalakon bemutatkozási lehetőséget, tárhelyet adunk! Kézirataid, képeid, klipjeid szerepelnek a FÉLMONDAT-ban. Ha angol nyelvterületen szeretnél írásokat,képeket megjelentetni, itt a helyed. A galériába feltöltheted képeidet, könyveid, CD-id, egyéb alkotásaid eladásában segít a Könyvesbolt. Kiállítások, alkotótáborok, koncertek, felolvasóestek, kiadványok adnak lehetőséget Neked a bemutatkozásra.

VOLT EGYSZER EGY MONDAT...

NOSZTALGIASZÁM

Volt egyszer egy MONDAT... 1992 tavaszán kilenc ember gondolt egy merészet: követ kéne dobni a somogyi kultúra pangó állóvizébe. A megye és a K& H Bank támogatásával létrehozták a Mondat című képes kulturális folyóiratot.

A kilenc ember közül hat vett részt az irodalmi szerkesztésben:

Földvári György felelős szerkesztő,

Csernák Árpád,

Kőhalmi Erika,

László Ágnes,

Tóth Béla,

Vörös Klára.

A borítót a szerkesztőség tiszteletbeli tagja: Szász Endre tervezte.

A szerkesztőség tiszteletbeli taggá választotta még Papp Árpád költő-műfordítót.

A tipográfus - tördelőszerkesztő Várnai károly volt.

A folyóirat címét Csernák Árpád javasolta. Az eredeti koncepció az volt, hogy a szerkesztők saját írásaik, alkotásaik, illetve más somogyi alkotók számára nyitnak fórumot a folyóirattal. Ezt módosították, ami nagy hiba volt, mert így a Mondat egy vegyes saláta jellegű, koncepciójában bizonytalan kiadvánnyá vált.

Ettől függetlenül a megjelent írások általában színvonalasak, a képanyag jó és érdekes volt. A mutatványszámmal együtt négy szám jelent meg. A folyóirat nem anyagi gondok miatt szűnt meg: a szerkesztőség belső feszültségei tették lehetetlenné működését.

Az ötletgazda, szervező alapító felelős szerkesztő most néhány társával együtt újjáéleszti a folyóiratot. Mivel az eredeti társaságnak csak töredéke állt össze, hát ez csak egy FÉLMONDAT.

a

Ezzel a MONDAT belső borítóján megjelent grafikával tisztelgünk Szász Endre emléke előtt

MONDAT - tallózó

Mondatok a MONDAT-ról

Földvári György:

A kapzsi ember pénzt gyűjt, a kíváncsi élményeket, a bölcs gondolatokat. Egy gondolat – egy mondat. Egy mondat, amely nem felejthető. Hány embernek jutott vajon osztályrészül, hogy egy ilyen mondatot kimondjon?

A világirodalom tele van felejthető mondatokkal. A feledhetetlen mondatok mindig roppant egyszerűek: A kocka el van vetve. Az élet álom. Minden mozog.

Egy-egy ilyen mondat mögött gondolatok százezrei sorakoznak. Százezer mondatból egy talán ha része lesz az egyetemes szellemi örökségnek. Le kell hát írnunk azt a százezret!

László Ágnes:

A mondat

1. számú megközelítési mód

Többször élünk vele, mint szükséges lenne, hiszen néha jobb a csönd. Célja a megértés, forrása mégis sok félreértésnek. Megjelenítheti a külső-belső benyomásokat, de eltakarhatja, ferdítheti is azokat. Sokszor a világtól távolít, míg mi vakon bízunk varázserejében. Mankó a másik megértésére; figyelés, beleélés, megérzés helyett könnyű pótlék, időt és energiát takarítunk meg vele. A mindennapi életben csupán fogyatékosságunk takarója, átok és áldás egyszerre, mint a gondolkodás. Önkifejezést mégsem ismerünk nélküle, mert nem tudunk más utakat. A zene, a képzőművészet és társművészetei élhetnek más közlési formákkal is, de ezekre nincs időnk.

Magyar embernél különben sem volt soha mérvadó életcél a valóságba nézés, az őszinteség és az egyéni boldogság keresése. Mi mindig csak a boldogulni fogalmáig jutottunk el. A könnyebb élet az alkotás fáradságánál és öröménél mutatósabb és egyszerűbb.

A szó és a mondat hitünk szerint a jobb megértést szolgálja, pedig sokszor csak eltakar; az Egésztől távolít. Feltár és kifejez, de ugyanannyiszor butít és hazudik is. Akiknek mégis sikerül ezeken a mondatbeli csapdákon túllépniük, azok az írók, a szavak művészei, de persze közülük is csak a legnagyobbak. S itt kapcsolódnék a mi MONDAT-unkhoz, amelyben remélem sikerül majd mégis kikerülni a leggyakoribb gondolati buktatókat, s egy-egy téma felvillantásával kifejezően ábrázolni a valóságnak néhány vékony szeletét.

-

Papp Árpád

Útravaló

(Beszédtöredék egy készülő könyvből)

“Öregebb létemre talán mint prózafordító kaptam meghívót erre a tanácskozásra... Elnézem az új, ifjabb rajt, képletesen szólva a “gitáros nemzedéket”, hallgatom írói-emberi gondjait, és szívből kívánom, hogy ne akasszon a nyakába olyan gitárt a történelem, a magyar sors, mint az én generációm nyakába; és olyan tarisznyát se, amelyben népek hamujában sütött pogácsa az útravaló... és ne feledjétek, az én generációmnak, ha nem is hősei, de korai halottai vannak, magányos virrasztói és árulói, ez a generáció bujdosik itthon és a nagyvilágban...

(Fiatal Írók Tanácskozása, Csák Gyula és Garai Gábor elnökletével, Balatonberény, 1974.)

-

Novák Éva

A kormány a földön hasal dideregve

Elkanászodott ez a század -

motyogja a szolid százados az elgyötört bakáknak.

Kezed a puskán remeg, gyilkos leszel,

vagy téged ölnek, terepszínű inged rádtapad,

kezed a füleden, kezed a puskán,

lőnek, egyre csak lőnek.

Eszedbe jut kishúgod, hinta repíti magasba,

öcséd, ahogy tisztelegve integet,

a szomszéd faluból a lány, emlékezel

a múlt tavaszra, mikor hited majdnem

elmozdított egy hegyet.

Messziről vérző kőnek látszol,

nem figyelsz már a nyüzsgő, zöld legyekre.

A kormány a földön hasal dideregve.

-

Vörös Klára

Angyali idők

Démon lakik a babaház kis fiókjában és gyász és kétségbeesés és szenvedély. De ezt már megírták sokan. Az ember mégis azt hiszi, titkot tár föl, ha elmesél egy gyermekkori gonosz történetet. Gonoszat? Vajon gonoszak voltunk-e, mikor a valóság és a látszat révén próbáltunk eleget tenni az emberi létezés ironikus történeteinek? Kielégíthetetlen, reménytelen önzéssel, minden méltóság nélkül. Azt a szomorú folyamatot éltük meg, amelyben minden kölcsönös, ugyanakkor széteső.

Dobáltuk szét a gyerekkort. Hajigáltuk ki éveinket egy légkosárból, mintha így magasabbra repülnénk, s jobban átláthatnánk mindent. A megszerzett rálátással nincs is baj, de a közeli képek kicsusszantak látószögünkből. A gyerek mindent nagyítva lát. Szeme a nagy méretek befogadására szolgál. Vastag combok, húsos tomporok, tömött szatyrok, megtermett kutyák vonulnak el szemmagassága előtt. Minden gesztusban egy évekkel kiérdemelt jogot lát. Tudja, hogy várnia kell. Aztán elmúlik a közeli képre utaltság, de elveszik az a képesség is, hogy a homokszemeket egyenként meglássuk. Viszont jogunk van bármelyik homokkupacot markolóba fogni, vízzel, cementtel keverni, vagy rá sem hederíteni.

Nekem, mikor a történet játszódik, ilyesmikről fogalmam sem volt. Feküdtem hanyatt, fehér térdzokniban, masnisan, tiszta iskolaköpenyben a távolugrógödörben. Nehéz csípővel, mint egy lapos kő. Akkor már ötödik napja minden nagyszünetben. A tornaudvar sarka tele volt pitypanggal, de mit számított ez most? Időérzékem összezavarodott , és bal fülem a visszhangos lárma üteméből próbálta felbecsülni a szünet végét. Tulajdonképpen hálás voltam neki, hogy a nagyszünetben kellett odafeküdnöm, mikor mindenki a padjában ülve evett. Ő a második emeleti ablakból figyelt. Bal halántékom, mint egy szétlapított papírpohár, orrom, mint egy behorpasztott szalmaszál, úgy körvonalazódott e figyelem súlyától. Bal szemem forrón, moccanatlan nézte egy felhő valamely lenyűgöző részletét, de igazából nem ezt látta, hanem őt, mint egy különleges pontot a térben, amely majd intésével segít kihúzni. Megtanultam észrevenni ezt a kis intést síkon túli látószögekből is. Azt az intést, amire érdemes várakozni, mert mire sovány lapockám minden irtózata ellenére beleereszkedett volna végképp a sűrű váladékba: a nedves homokba, mindig jött az intés, mint egy heves szélroham, mi kiemelt és selymessé szárította a homokot.

Ez itt egy árva - néztem magamra felkászálódva, és fonnyadt könnycseppek maszatolták össze a semmiből előbukkanó arcomat. Persze nem voltam árva. Óvatosabbnak kell lennem azoknak a szavaknak a használatával, melyek ott állnak a hátam mögött ravaszkodón és kívánatosan, hogy átrendezzék gyakorlatias következtetéseim türelmetlen érzésekké. Árvának éreztem magam, mert ezt hallottam ki a hátam mögötti reménytelen suttogásból, mert ez a szó felelt most meg nekem leginkább, és ez volt az egyetlen személyes holmim, ahogy ott álltam a kopár homokparton. Vetődő árnyékom különleges válfaja volt a nyegle és félénk hátrálásnak. Messze-messze sirályok vijjogásával csukódtak a második emelet ablakai, és csillámló vízként mozdultak az üvegek.

Egy szekta tagja voltam. Nem tudtam hozzászokni az örökös szorongáshoz, hogy ez kitudódik, s hogy nekem miként lehet ilyesmihez közöm. Térdemet összedörgölve bódorogtam a horganyezüst tél és a virágzó gyümölcsfák egymásutánjában. A közös titok, mint egy természetes barlang borult rám, s karom és combom hűvöse biztosítottak e titok megtartásában a teljes együttműködésemről.

Mi történik veled, árvácskám?

Egy nap, belépve a házunkba, mindenütt idegen emberekbe ütköztem. Elképedtem, hogy a szobákban is mennyi sápadt arc hull pillantásom alá. Rettegtem a szellemektől, de a nap vörösen vakított, s ettől mondhatni összeszedetten álltam a küszöbön: ezek hús-vér emberek. Fogalmuk sincs azoknak, akik szilárd vallásos nevelésben részesültek, milyen kemény figyelem kell a hamis hangsúlyok és az örömteli meglepetések szétválasztásához. Nem tudtam, hogy nézzek szét a társaságon. Vastag krémű tortákat ettek, kártyáztak, sakkoztak, bor járt körbe, de hiányzott valamiféle önfeledtség mindegyikükből. Ők hát a szekta!

Most, hogy már egészen másfajta kiábrándulások is értek, tudom, hogy akkor ez nem volt az, legfeljebb csak csalódás. Időzítetlen neszezés a lehető legvédtelenebb helyzetben. Akkortájt még nem voltam tisztában vele, miféle vadonokat jár be az ember, mielőtt beleharap egy puha tortába, egy furcsa délelőttön, egy idegen házban, egy küszöbön álló gyerek szemeláttára. Meglepett saját kiábrándulásom a titokból, amit ők hordoztak. Zsíros, krémes monogramokkal láttamozták.

Pedig néha már el se hittem, hogy léteznek. Szétszóródott kis közösségekben éltünk, nem ismertük egymást. Hétfőnként eljártunk egy medveszurdokhoz hasonlatos pincébe, ahol nagy csöndben üldögéltünk órákig. Tíznél töben sosem voltunk, mikor kijöttünk, tolult be az újabb tíz, és néha papírokat dugdostunk egymás markába a híreinkről. Így érintkeztünk, ennyi volt a kapcsolattartás közöttünk, ezért döbbentett meg a torz lakodalmi tömeg a házunkban. Nem tudtam róla, hogy évente, mindig másutt összejönnek a felnőttek. Nem tudtam róla, de a szekta rejtett rendszere állandóan változott, s talán, ha figyelemmel kísérem is, ha jobban beavatott lettem volna is, akkor sem értettem volna a kicifrázott és agyonkomplikált tanításokat. Otthon néha nem ettünk két napig, csak szépen megterítettünk, aztán elpakoltunk, néha nem mehettem iskolába a medveszurdok miatt, néha pálmaolajjal kentük be a hajunkat, de nem értettem az egészből semmit. Ma már kétlem, hogy valaki is pontosan tudta, mi végre a szekta. Mintha az egyetlen cél a titkosság, az elzárt világ lett volna. Belterjes nemzetség, nemzet nélkül.

Ezért pártoltam át az angyalokhoz. Őket értettem. Járni kezdtem a templomukba. Havasi legelők szabadsága fogadott, és az az érzés, hogy bárkit tudok szeretni. Az angyalokról nehezen szedtem össze tudásomat könyvtári könyvekből, óvatos faggatózások, és a templom szobrai, képei, imakönyvei alapján. Meg voltam velük elégedve. Néha zsebkendőt tettem a szám elé, hogy leheletemmel ne zavarjam a láthatatlanul repkedő kis szárnyakat.

Egy reggel, ahogy beléptem az iskolakapun, valaki egy cédulát nyomott a kezembe: "Te szarházi áruló!" Az egyetlen, amelynek valamiféle jelentőséget tulajdonítottam, az a távolodó futása volt. Nehogy szem elől tévesszem. Túl sok főzött össze minket: egy egész mondat. Mozdulataim keményen egymásra torlódtak, mint a folyón fennakadó jégtáblák, és hidak pilléreibe ütközött minden lépésem. Recsegett-ropogott körülöttem a levegő. Ő megáradt, mocskos, hömpölygő vizekkel szaladt, nem tudtam követni. Fölfelé bámultam, mint az eszméjébe kapaszkodó elítélt, de olyan angyaltalan volt az ég, mint mikor még nem ismertem őket. Bementem a terembe. Dermedt egyenleteket írtunk egész órán. "Ki lehet ő? Mit akar?" Olyan fájdalmas igyekezettel oldottam meg a feladatokat, mintha a végeredmény ezekre a kérdésekre adna választ. Kicsengetéskor aztán végre, mint az utászok robbantása, akkorát dobbant a szívem, megszabadultam a súlyos fagytól, mert megláttam az ajtóban. Varjak rebbentek szét a dörrenésre, mialatt ő hozzám sietett. Újabb cédulát adott át. Jól megnéztem az arcát, soha nem láttam, pedig szektabeli volt bizonyosan. Még elvette tőlem azt az egyetlen percet, hogy megértsem, aztán kifordult. A cédula utasítása szerint azóta minden nagyszünetben a távolugrógödörben feküdtem.

Otthon és a medveszurdokban nem érzetették velem árulásomat, és cédula sem járt körbe bűnhődésemről. Talán nem is tudtak róla. De az angyalok történeteket meséltek rólam, és mikor elsírtam volna magam, lent a homokban, sárga hajukkal gyermekláncfű-koszorúként összekapaszkodtak fölöttem, és ahogy náluk szokás, gurgulázva kacagtak: ez volt a mi frigyládánk.

Mi sem természetesebb ennél.

-

Házi gyógyszerreceptek az 1600-as évek közepéről

Lejegyezte Földvári György

1652-ben nyomtatta ki Révay Péter koronaőrnek a magyar szent koronáról írott két munkáját egy kötetben Kosmerovi Máté udvari könyvnyomtató Bécsben. A kaposvári Táncsics Gimnázium archív könyvtárában található példány egy 1622-es évszámmal ellátott, díszes dombornyomású borítóba van kötve, melyet valószínűleg a becses könyv kedvéért vettek le egy régebbi kötetről. Előzéklapjain a könyv gazdája, aki sajnos a nevét nem hagyta ránk, különféle betegségek elleni háziszereinek receptjeit, imádságait, álomfejtéseit jegyezte fel.

Ezekből közlünk most két gyógyszerreceptet, bár nem ajánlhatjuk jó szívvel senkinek sem, hogy kipróbálja.

Negjed napi hideg lölisrül valo bizonjos dologh

Anno 1639 die 22. Junij Petkovics György Uramtul tanulta(m) Mikoron estve imatsagra harangoznak, es az kik azkor az Asztalnal Vacsorat esznek, a kinek szajaban kenjer vagjon azt vegye ki, es abbul az falat kenjerbül adjon a negjednapi hideg lölönek

Nehezsigrül valo orvossagh

Pünkösd hoban foghj nöstinj Tekenjös békát az melyben mony vagjon, vesd bév vizben, es ugj vegjed ki belöle, az utan az Tüzet két felé verd vessed bele, de jol megh süsd, osztan mosárban ted, es sóotis vess közben, törd meg jol, bor ecetet köl töltenyi rea, es az utan egj övegbe tölcsd, föllyül rea papyrossot es annak fölötte rea tiszta vikonj ruhat, es azon altal had szivakodgyik magatul, es az melj üvegbe szivakodik hojagkal kösd be, ebbül osztan adj innja csak harom csöppöt gyermeknek, nagjobbnak penig négjet. Ittem: az szivit törd porrá, es abban is gyakran adj innyia.

E

László Ágnes

A 60-as évek

Herbert Marcuse filozófus figyelmeztetett, hogy a társadalom perifériája a tekintélyállam és a polgári erkölcs szétrúgására készül. Norman Mailer már 1957-ben megírta a "Hipster és beatnik" című könyvét, mely szerint a hipster a proletár-és lumpenelemekből kikerülő néma lázadó, a beatnikek a középosztály fiai, akik szembefordultak a kispolgári életformával.

Szabad életet választva vonultak át az USÁ-n a hippik, kommunákat alapítva, s megszületett központjuk San-Franciscóban. Míg David Riesman "Magányos tömeg" című szociográfiájáról vitatkoztak a társadalomkutatók, az általa felismert tömegmanipulációt tagadta meg a mozgalom. Neurózis azért van, mert nem vagy szabad - hirdette az új-freudizmus. Vess el vallást, erkölcsöt, államot, mert mindez béklyó. A békés, virágot-szeretetet szavaló tömeg létszáma nő, diggerek biztosítanak számukra élelmet, szállást, pénzadományt. Megjelennek a politizáló yippik, s csatlakoznak az erőszakot vállaló provók. Új vallás születik, a pszichedelikus álmoké, a kábítószer vallása. Cél: az átélés minősége. Manipulált élet, a közösség hiánya, az Én elvesztése? "Trop out"! Lépj ki a társadalomból! Helyette adunk tiszteletet, bölcsességet, igazságosságot, és visszaadjuk az emberi méltóságodat!

Új életforma, új filozófia, új kultúra – ellenkultúrának nevezik. "Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban" kezdődik az "Üvöltés" Allen Ginsberg fő műve, az igazi hippi-irodalom. De magukénak vallják Kerouac "Úton" című regényét és Salinger útkereséseit is. Létrejön a földalatti (underground) irodalom. A színház átalakul, mert a színház ezentúl nem művészet, hanem közös élet. Living Theater, amely Piscator és Brecht szellemében játszik. Létrejön az utcai sajtó. A művészeteket MacLuhan diktálja: a látvány az igazi művészet, vallja az ellenkultúra s e korszak művészi előadásai a pop-fesztiválok és filmek. A koncert már nem egyszerűen csak zene, a San Francisco Sound komplex művészet, zene, kép, fény és illat együtt.

De mozgolódik az egész ifjúság. A fiatal értelmiségi közérzete rossz, az elidegenült életforma ellen tiltakozik. Forradalmiságuk mind a kapitalizmust, mind a szocializmust elutasítja. Az USÁ-ban erőre kap a négerek polgárjogi mozgalma Martin Luther King vezetésével. Erősödik a Fekete Párduc Mozgalom és vele nő Malcolm X szerepe. Egyéb polgárjogi mozgalmak is létrejönnek, egyik kiemelkedő egyéniségük Tom Hayden. Az iskolarendszer, főleg a felsőoktatás teljes átalakítását követelik az egyetemi sztrájkolók, politikai jogokat követelve maguknak. Trockista csoportok felhívják a figyelmet a munkanélküliség növekedésére, az infláció erősödésére, s a romló közszolgálati állapotokra. A hierarchikus rendszer fentről hozza döntéseit, s ezek egyre irreálisabbak.

Az ellenkultúra az USÁ-ból indult, átsöpört Anglián, Franciaországon, az NSZK-n s különös formában jutott Keletre.

Ekkor folyik a kínai kulturális forradalom, terjed nyugaton a maoizmus. Sürgetővé válik a tudat átalakítása a törvénytelenségek és a közöny felszámolására. S az egész feszült helyzetet radikalizálja a Johnson elnök által kezdett vietnámi háború. Következményei tömegdemonstrációk a faji megkülönböztetés és a háború ellen, az emberi és polgári szabadságjogokért.

Megszületik a protest-song műfaj a zenében Pete Seegerrel, a háborús uszítókról énekel Bob Dylan. Utcai tüntetést szervez Joan Baez, “Győzni fogunk!” - énekli gitárral a kezében s mögötte vonul a többezer fős tömeg.

"A néppel, nem pedig a népről beszélni!" - adja ki a jelszót Rudi Dutschke az NSZK-ban. Anarchista, trockista, maoista, harmadikutas csoportok alakulnak s már itt az újbaloldali mozgalom. Marcuse megírja az "Egydimenziós ember"-t, mely a marxizmust a pszichoanalízissel kívánja bővíteni. Franciaországban megalakul a Március 22 Front, s a Proletár Baloldal nevű újság támadja a Francia Kommunista Pártot. Amikor betiltják őket, Jean-Paul Sartre író-filozófus átveszi a lap irányítását és kiadják a "Mit akarunk: Mindent!" című kiáltványt. Előzőleg már a hippik jóvoltából elterjedt a szabad-szexualitás, ennek hatására most megjelennek az első önmagukat vállaló homoszexuális csoportok. A "dühös fiatalok" nemzedékében új mítosz születik, sapkáján vörös csillaggal exportálja forradalmát a megszállott és elszánt partizán. Regis Debray francia újságíró fedezi fel őt a Nyugatnak, íme a harmadik világ mutatja az utat, mert "mosolyod hiába ássák a vérrel vegyített sárba" Commandante "Che" Guevara.

Összegzi a kor lelkiismeretét az egzisztencialista filozófia, melyet elsősorban Sartre-nak köszönhetünk. A korszellem lényege: bár az ember választások és szorongások között él, mégis minden tettéért felelős. A francia diákok a 68-as tavaszi események idején értékelik a vietnámi háborút "Mennyit ér a polgári demokrácia?" című deklarációjukban.

A hippik már letűnőben, sok a hideg tél, csüggedés és miszticizmus terjed köreikben. Leáldozik a korszak. De még egy utolsó nagy búcsú 1969-ben a woodstocki pop-fesztiválon, hogy aztán széthulljon az egész. Következik a megbékélés, beilleszkedés, s az új konformizmus korszaka.

-